Oldalletöltések száma: 9910782
2019. augusztus 24. szombat 02:08,
Bertalan napja van.

Összevitatkoztak, verekedtek, majd eldörrent a lövés

pisztoly riaszto civishir huA Velencei-tó környékén igen ritka bűncselekményről kaptunk hírt, olyanról, amelyről szerencsénkre nagyon régóta nem kellett tájékoztatni az olvasókat. Errefelé ugyanis nem túl gyakori, hogy valaki pisztollyal fenyegetődzőn, ráadásul el is süsse azt.

   A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy gárdonyi vendéglátóhelyen gázriasztó fegyvert használt egy vita során – írta a rendőrség hivatalos honlapja, a Police.hu.

   A bejelentés szerint július 20-án 21 óra 20 perc körül Gárdonyban, a Balatoni úton levő vendéglátóhelyen egy háromfős társaság két tagja egy korábbi sérelem miatt szóváltásba keveredett egy másik párral, majd folytatásként össze is verekedtek. A dulakodás során, a társaság férfi tagja egy engedély nélkül magánál tartott gázriasztó fegyverből egy lövést adott le. A lövés következtében személyi sérülés nem történt.
   A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták a társaság az eset után éppen távozni szándékozó tagjait, egy 33 éves nőt, valamint a 41 és 55 éves férfit, akiktől az intézkedés során előkerült gázriasztó fegyvert lefoglalták, majd előállították őket a Gárdonyi Rendőrkapitányságra: A rendőrkapitányságon K. T. Zsuzsanna és K. László ellen garázdaság miatt indítottak eljárást – olvasható a Police.hu hírében.