Oldalletöltések száma: 10241766
2019. szeptember 19. csütörtök 08:38,
Vilhelmina napja van.

Novemberben némi kiegészítést kaphatnak majd a nyugdíjasok

nyugdijemelesNyugodtan kimondhatjuk, hogy a kormányzati kommunikációval ellentétben és az időnként kapott adományok ellenére a nyugdíjasok meglehetősen mostohán tartott tagjai a társadalomnak. A nyugdíjak folyamatosan értéktelenednek el, amelyeket az esetlegesen adott évenkénti kompenzáció is csak a statisztikában és a szólamokban egyenlít ki.

   Mostanra biztossá vált, hogy az idei inflációs adatok alapján a magyar nyugdíjasok nyugdíjkorrekcióban részesülnek. Várhatóan idén novemberben érkezik a pénz, ami a Pénzcentrum.hu számításai szerint, az átlagnyugdíjból számolva 11 745 forint lesz.

   A KSH tegnap közölte a legfrissebb inflációs adatokat, amelyből az is kiderült, hogy az idén vizsgált 8 hónapra számítva a nyugdíjas infláció 3,425 százalék volt, ami több mint az előzetesen megjósolt 2,7 százalék. Ebből pedig az következik, hogy a magyar nyugdíjasok 2019-ben nyugdíjkorrekcióban részesülnek, azaz plusz pénzt kapnak.
   A nyugdíjakat év elején 2,7 százalékkal emelték, a kormány úgy becsülte, ennyi lesz az éves átlagos drágulás. De az árak elkezdtek felfele kúszni, és a jogszabály szerint, ha a fogyasztói árak növekedésének mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az év eleji nyugdíjemelés mértékét, akkor visszamenőleges hatállyal kiegészítő nyugdíjemelést, vagyis korrekciót kell végrehajtani. Ha ennél kisebb az eltérés, akkor novemberben egy összegben kapják meg a különbözetet az idősek.
   Mindebből a gyakorlatban pedig az következik, hogy az átlagnyugdíjjal, vagyis 135 ezer forinttal számolva novemberben a nyugdíjasok 12 hónapra számolva egy egyszeri nyugdíjkiegészítést kapnak, ami kerekítetlenül 11 745 forint.
   Az eddigi évek tapasztalatai alapján ezt a pénzt a magyar nyugdíjasok várhatóan novemberben kapják meg. Azt azonban fontos tisztázni, hogy ez az átlagnyugdíj alapján számolt szám, akinek ennél kevesebb a nyugdíja az kevesebbet, míg akinek több, az többet kap – írta a Pénzcentrum.hu.