Oldalletöltések száma: 10632923
2020. február 17. hétfő 17:21,
Donát napja van.

Minél erősebb annál jobb a beleknek, de csak módjával

sorfozde 10best comNagyon jó hírt találtunk a sörivóknak, bár vélhetően a közkedvelt ital kedvelői mindezt eddig is tudták. Mint nemrégiben kiderült, igencsak jót tesz a beleknek a sör.

   A Turizmus Online a The Independent című lapra hivatkozva azt írja, egy holland kutatás alapján egyes sörök a bennük lévő baktériumok miatt annál egészségesebbek, minél erősebbek – tette közzé a kedvező információt az Infostart.hu.

   Az Amszterdami Egyetemen dolgozó Eric Claassen professzor által jegyzett tanulmány szerint például az igen erős belga sörök emiatt nagyon is egészségesek, elsősorban a bélrendszerre vannak jótékony hatással. A Magyarországon is hozzáférhető belga búzasörök is tele vannak jótékony probiotikus mikróbákkal, ezek felelnek ugyanis a bélflóra egészségéért.
   A tanulmány rávilágít arra, hogy nem is teljesen az erőben rejlik az egészségesség, hanem hogy kétszer is fermentálják az érintett söröket, a második eljárás alkalmával pedig nem csak a sör ízvilága és erőssége változik, de másfajták a használt élesztők is, olyan savakat termelnek, amelyek irtják a belekben lévő káros baktériumokat.
   Eric Claassen viszont figyelmeztet arra is, hogy csak a visszafogott fogyasztás lehet egészséges és csak a belekre nézve – írta az Infostart.hu.